Bőrünk rugalmassága, zsírtartalma, a kollagén réteg minősége életünk folyamán változik. Az öregedés természetes folyamatával jobb, ha minél előbb megbarátkozunk, de ez nem jelenti azt, hogy ne próbáljuk minél tovább megőrizni bőrünk szépségét, egészségét.
|
A 20-as éveikben lévők
nagyon jó korszakot élnek, hiszen a serdülőkori pattanások már eltűntek, a bőr fiatalos, üde, élettel teli. Azonban már ebben a korban el kell kezdeni arcunk ápolását.
- Legfontosabb a megfelelő és rendszeres tisztítás, tonizálás.
- Rendszeresen kell a bőrt hidratálni, és magas fényvédő faktorú, minimum 15-ös krémmel védekezni a káros sugarak ellen. Bőrgyógyászok szerint a bőr öregedéséért 80 %-ban ugyanis ezek a felelősek.
- Ne cigarettázzunk, mert ez megakadályozza, hogy az oxigén a bőrsejtekhez jusson, így korai öregedést okoz.
- Ne folytassunk örökösen visszatérő, értelmetlenül szigorú diétázást. A helytelen és radikális fogyókúra ugyanis korai és erős ráncosodást okozhat, valamint a bőr elveszti rugalmasságát.
- Sok-sok vizet igyunk, hogy bőrünk hidratált legyen

A 30-as éveiket taposó hölgyeknél
a kollagén rostok meglazulnak, a bőr elveszti rugalmasságát a környezeti szennyeződések, a káros sugarak, a füst hatására. Megjelennek az első ráncok.
- Továbbra is folytatni kell a bőr ápolását, úgy mint 20-as éveinkben.
- Antioxidánsokban, főként A,B,C és E-vitaminban gazdag legyen táplálkozásunk. Így védjük az öregedéstől sejtjeinket. A vitaminok segítségével a bőr képes a megújulásra, hidratált marad, olyan enzimek képződnek, amelyek megtartják a kollagén réteg termelődését.
- Csak kis mennyiségben, vagy egyáltalán ne fogyasszunk alkoholt. Az alkohol kitágítja az arcon az ereket, eltávolítja a bőrből a fontos tápanyagokat.
- Sok-sok vizet igyunk.
- Megfelelő mennyiségű alvásra van szükségünk.
- Használjunk vitaminos éjszakai krémet, mert a bőr hőmérséklete éjjel emelkedik, a tápanyagok így jobban beszívódnak.

A 40-es években lévőknél
A bőr szebum (zsír) szintje, de ez csak azok esetében kedvező változás, akik zsíros bőrűek. Nagyon jó hidratálóra van szükségünk ebben a korban. El kell kerülni a petróleum alapú termékek használatát, mert eltömítik a pórusokat. A zsírszint csökkenése a bőr alatti rétegben egyben sérülékenyebbé is teszi azt, a dermisz elveszti rugalmasságát. Az elhalt sejtek tovább maradnak a bőr felszínén.
- Fontos hetente egyszer-kétszer leradírozni a bőrt.
- Jót tesz az alfa hidroxi savat tartalmazó krém is, mert ugyancsak segít az elhalt sejtek eltávolításában.
- De az AHA krémek túlzott használata veszélyeket is rejt, érzékenyebbé válhat a bőr.
- A napsugárzással szemben jobban kell védekezni, mivel minél öregebb a bőr, annál vékonyabb is.
- Nagyon jó hatással lehetnek a retionid taralmú krémek, amelyek A vitamint tartalmaznak. Ezekkel a krémekkel lehet csökkenteni a ráncokat és az öregségi foltokat.
- Minden A-vitamin tartalmú krém érzékennyé teszi a bőrt a nappal szemben, ezért csak fényvédő krémekkel együtt lehet használni.
Az 50-es éveiben lévő hölgyeknél
ugyan a pigment sejtek száma kevesebb, mégis gyakran összekapcsolódnak, és barnás foltokat képeznek a bőrön. A bőr zsírtartalma tovább csökken, a szaruréteg tovább vékonyodik, a kollagén még jobban elszakadozik. A csökkent ösztrogén-szint miatt a bőr elveszti feszességét, teltségét, szárazzá, érdessé és érzékenyebbé, sérülékenyebbé válik. Sajnos a gyógyulás több időt vesz igénybe.
- Nagyon finom tisztító, tonizáló készítményeket használjunk.
- Ne alkalmazzunk alkohol tartalmú szereket.
- Jó minőségű hidratálókat használjuk, összekötve a nap elleni védelemmel.
- Tartózkodjunk az erős napsugárzástól.
- Használjunk retinol vagy idebenone tartalmú öregedésgátló krémeket, főként éjjelre, mivel ezek az arcápolók érzékennyé teszik a bőrt a napsugárzással szemben.
És mindenek előtt barátkozzunk meg az öregedés természetes folyamatával.
|